Nagyon köszönjük Bálint Vilmosné, Kati néni elismerő gondolatait, aki ismeretlenként okozott kellemes meglepetést nekünk:

"Most néztem meg a kétfelvonásos vizsgaelőadást. Azonnal írnom kell, az élmény hatására. Fergeteges volt!!!!!
A gyerekek, a fiatalok külön-külön és együtt is "nagyot" táncoltak. Látszik a sok munka, aminek eredményeként ilyen hangulatos előadást tudtak bemutatni. A szólót táncoló fiatalok pontosan, alázattal táncolták az adatközlők táncmotívumait.
Külön köszönet a néptáncoktatóknak, hogy a sok nehézséget leküzdve ilyen színvonalas, időnként humoros műsort állítottak össze. Tudom, ehhez szükség volt lelkes szülőkre és a gyermekek aktivitására a pandémia idején is. 
Megemlítem még a viseletet, ami sokszínű, a tájegységekre jellemző volt, ezért nagyon tetszett.
A zenekar is kiemelkedően segítette az előadás sikerét.
Köszönet az élményért! Azért külön köszönet, hogy lehetővé tették az online hozzáférést.
Kívánok a továbbiakban nagyon sok sikert a hagyományőrzéshez!
Üdvözlettel:

Bálint Vilmosné (nyugdíjas néptáncos és oktató)"